#választás 2014



 

"Lepukkant putri helyett most ideköltöztették őket"

A vörösiszap-katasztrófa után négy évvel még mindig izzik a levegő Devecseren, ha a tragédia és a kártérítés szóba kerül: sokan keveslik az elszenvedett kár megtérítésének nagyságát, miközben úgy látják, hogy akadnak olyanok, akik a putriból egyenesen kacsalábon forgó palotába költözhettek. Többen úgy vélik, hogy az újonnan megválasztott jobbikos polgármester a kampányában is ezt az ellentétet lovagolta meg, azt hangoztatva, hogy minden devecserinek jár még 400 ezer forint, mivel a kármentő alapban levő pénz egy részét nem a lakosok kapták.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita

Jogerősen megverték a Fideszt Salgótarjánban
 

Jogerősen megverték a Fideszt Salgótarjánban

Helybenhagyta a Nógrád megyei területi választási bizottság határozatát a Fővárosi Ítélőtábla, így jogerőre emelkedett a salgótarjáni polgármester-választás eredménye. A bírósághoz Székyné Sztrémi Melinda, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje fordult azért, hogy számlálják újra a szavazatokat, de kérelmét a bíróság alaptalannak ítélte. A Fidesz már megbüntette Salgótarjánt, ezentúl nem ott lesz a megyei közgyűlés.

MTI MTI




Újra polgármestert választanak Cserhátszentivánon november 9-én
 

Újra polgármestert választanak Cserhátszentivánon november 9-én

Megismétlik a polgármester-választást a Nógrád megyei Cserhátszentivánon, mert az október 12-ei választás nyertese a területi választási bizottság szerint két szórólap terjesztésével megtévesztően befolyásolta a választói akaratot. Barta László, a Nógrád megyei területi választási iroda vezetője kedden azt mondta, hogy nem támadták meg a választási bizottság döntését, így az jogerőssé vált.

MTI MTI